Barion Pixel

- Hirdetés -

- Hirdetés -

KIEMELT

LEGFRISSEBB

KIEMELT

NEWtechtalk

Érettebb szakaszba lépett a 3D nyomtatás

A 21. század egyik legizgalmasabb technológiája a 3D nyomtatás. A FreeDee Kft. Magyarország meghatározó vállalata e területen és szakértelmükkel kiemelkedők a hazai piacon. Szabó Péter, a vállalat technológiai igazgatója beszélt lapunknak az iparágat érintő legfontosabb trendekről. „A Formnext kiállítás legfrissebb felvonása feltárta a 3D nyomtatási iparág…

Így maradhat versenyben az európai autóipar az amerikai és kínai EV gyártók mellett

A 2023-as TECHference ipari konferencia és kiállításon ismét több tucatnyi kiállító vállalat és szakértő előadó mutatkozott be, illetve több száz résztvevő nyújtott egymásnak kezet. A NEWtechtalk TECHference sorozatában a saját területük élvonalát képviselő előadók és kiállítók szólalnak meg. Ebben az epizódban a TECHference egyik előadójával, a Kontron…

NEWtechtalk podcast: Uralni a káoszt a leltárazás során

A vállalkozásoknak minden évben fel kell mérnie a vagyontárgyait és készleteit, ami nemcsak törvényi kötelezettség, a mérleg elkészítéséhez szükséges folyamat, hanem üzleti érdek is fűződik hozzá. Sok helyen még mindig papíralapon vagy kevésbé hatékony megoldásokkal végzik ezt a műveletet, holott ma már elérhető a gyors és pontos leltárazáshoz olyan…

ENERGETIKA

Közel félmillió e-töltőpontra is szüksége lehet Franciaországnak néhány éven belül

A nagyszabású fejlesztéshez 64 francia autópálya-pihenőben most 320 Siemens gyorstöltőt telepítettek. A becslések szerint 2030-ra Franciaországban legalább 330 ezer, de akár 480 ezer e-töltőállomásra is szükség lehet. Ehhez gyors ütemben, folyamatosan újabb és újabb autópálya-pihenőhelyeket szerelnek fel töltőkkel, ahol már most akár 20 perc alatt 80…

Jön a TENER: minden eddiginél hosszabb élettartamú energiatárolót dobott piacra a CATL

Április 9-én Pekingben mutatta be legújabb, működésének első öt évében kapacitás- és teljesítményromlás nélkül működni képes energiatároló rendszerét a Contemporary Amperex Technology Co., Ltd. (CATL). A TENER a világ első, tömegtermelésre kész akkumulátoros energiatároló rendszere, robusztus 6,25 MWh kapacitásával felgyorsítja az új energiatárolási…

Innovatív geotermikus energiatárolót építenek Texasban

A texasi Sage Geosystems tisztaenergia-technológiára specializálódott startup a napokban jelentette be, hogy 17 millió dollárt fordíthat új kereskedelmi, geotermikus alapú energiatároló létesítményének megalkotására – írta az ESGtoday. Az említett összeg azért különösen fontos mérföldkő a startup életében, mert azt úgynevezett „A-szériás” finanszírozási…

FÉMMEGMUNKÁLÁS

IPARI ELEKTRONIKA

Fedezd fel a jövőt az IoT világában!

Csatlakozz hozzánk az idei KONICA MINOLTA IOT LIVE SHOW 2024 kiállítás és konferencián, ahol az internet of things legújabb innovációi és trendjei kerülnek bemutatásra. Találkozz vezető iparági…

A HÉTEN TÖRTÉNT

IPARI VEGYES HÍREK

NEW technology